woman with beautiful dark hair holding them
Egészség

Mit tudnak a thai lányok?


“A tradicionális thai masszázs a szervezet öngyógyító erején alapul, összetett, testi, lelki és szellemi harmóniát segítő módszer” – szögezi le rögtön az elején Karsai Mónika tradicionális thai masszőr, aki hét évig élt Thaiföldön. “Mindennap megmasszíroztattam magam, persze mindig máshol; a thai emberek számára misem természetesebb, minthogy az ember foglalkozik a saját testével, és masszírozással előzi meg a betegségeket. A buddhizmussal már korábban is kapcsolatba kerültem, de az igazi változást a Thaiföldön eltöltött évek hozták meg életemben” – meséli Karsai, aki a tradicionális thai masszázzsal kapcsolatos összes fellelhető nemzetközi diplomát beszerezte már. A néhány hónapja működő masszázsszalonját azzal a céllal hozta létre az Istenhegyi Magánklinikán, hogy egyazon helyen találkozzon a keleti és a nyugati szemlélet, az egyik legősibb távolkeleti gyógyítási tradíció a modern orvostudománnyal.

A hagyományos keleti gyógyászat szerint az egészség feltétele az életenergia (chi vagy csí) akadálytalan áramlása a test energiacsatornáiban, alapvető célja a test összhangjának megteremtése. “Nem az izmokat, hanem az akupunktúrás pontokat ingereljük, pontnyomásos technikával” – magyarázza a masszőr. Az egyéni adottságok és az életkor miatt mindenki teste másként reagál a masszázsra, mást bír el, s ezt a masszőrök is figyelembe veszik.

A szalonban dolgozó három thai masszőr mindkét stílus – a déli, lágyabb, illetve az északi, több csontkovácselemet tartalmazó masszázs – művelésében jártasak. „Sok a visszatérő vendég, aki egyszer kipróbálta, szinte biztos, hogy legközelebb is be fog jelentkezni” – árulja el Karsai Mónika. Egy-egy kúra után  a vendégek leggyakrabban kiegyensúlyozottságról, jó közérzetről, a testtartás, illetve a szervezet ellenálló képességéről számolnak be.

“Három éve krónikus homloküreg-gyulladással kerestem fel Karsait, azóta szinte teljesen megszűntek a tüneteim, sőt a folyton kiújuló sportsérüléseimet is meggyógyította; testileg és lelkileg egyaránt feltöltődöm energiával” – meséli az egyik vendég.  A terapeuta szerint a rendszeres masszázzsal a legnagyobb változást a mozgásszervi megbetegedéseknél, izomsorvadásoknál, illetve rövid ideje fennálló bénulásos állapotoknál lehet elérni a rendszeres masszázzsal. Ajánlják még nyirok- és emésztőrendszeri, nőgyógyászati, légzőszervi betegségekre; a tapasztalatok azt mutatják, hogy kiváló orvosság az alvászavarrokra, stresszre, fejfájás és migrén kezelésére is. De nem kell ahhoz valamilyen nyavalyától szenvedni, hogy masszőrhöz járjunk, alkalmazható frissítő, kondicionáló céllal, a hiányos testmozgás pótlására, a fáradtságérzet csökkentésére.

A thai masszázs diagnosztikai módszerként is működik. “Ha a kezelések során felmerül valamilyen szervi elváltozás, a betegség gyanúja, orvoshoz küldjük a pácienst. Legutóbb például egy nőgyógyászati próblémát sikerült kideríteni az egyik vendégünknél: a masszőr figyelmezette, menjen el orvoshoz, mert érez valami rendellenességet;  kiderült, hogy a szexuális úton terjedő  Chlamydia fertőzésről van szó. De volt olyan páciensünk is, akinek évekig nem sikerült teherbe esnie, eljött egy masszázsterápiára, s azóta már boldog anyuka” – osztja meg pozitív tapasztalatait Karsai. 

Beteg ember főleg az orvos utasítására megy el a masszőrhöz. „A thai masszázs jelentőssége a méregtelenítésben, a fekvő betegek egészségi és kedélyállapotának javításában és a mozgásszervi megbetegedések gyógyításában, illetve rehabilitációjában is óriási” – mondta a hvg.hu-nak Rácz Edit, a Péterfy Sándor Kórház aneszteziológus főorvosa, fájdalom-terapeuta, aki nagy hatással volt Karsaira, s azóta is fő mentorának tekinti. Rácz szerint az általános és mindenki számára ajánlott jótékony hatásán túl a mozgásszervi panaszokkal, ízületi problémákkal, reumatikus megbetegedésekkel, hátfájás, derékfájással, gerincbántalmakkal szenvedőknek érdemes kipróbálni a hagyományos thai gyógymódot.

„A thai masszázs ötvözi a nyugati kultúrákból kinőtt két terápiát, a nyirokmasszázst, ami méregteleníti a szervezetet, illetve a frissítő masszázst, amely a jó közérzetet biztosítja. Ennek köszönheti lazító hatását: azt adja meg a szervezetnek, amire szüksége van” – mondta Baranyi Ágnes gyógymasszőr, aki szintén éveket töltött Thaiföldön. Meggyőződése, hogy egy európai is képes elsajátítani a thai masszázs fogásait. „Azért, mert valaki távol-keleti, még nem biztos, hogy jól masszíroz. Éghajlatunk sajátosságait is figyelembe kell venni, például a masszázshoz használt gyógynövényeket az itthon fellelhető gyógynövények közül érdemes kiválogatni, mert ezekkel orvosolhatók a panaszaink, nem kell feltétlenül ragaszkodnunk a Thaiföldről behozott készítményekhez” – teszi hozzá a gyógymasszőr ezzel némileg ellentmondva Karsainak.

Az ayurvéda egy indiai gyógymód, aminek részét képezik a különféle massszázsok, célja a test, a lélek és a szellem harmóniájának megteremtése. Zsuzsanna miközben végigvezet nemrég nyílt szalonján arról mesél, hogyan is néz ki egy kezelés. „Igyekszünk személyes kapcsolatot kialakítani a hozzánk érkező vendéggel, a kezeléseket egy teszt előzi meg, amelyben külső és belső tulajdonságokat, lelki-, szellemi és fizikai állapotot vizsgálunk, ez alapján pedig személyre szabott kezelést tudunk javasolni. A masszírozáshoz eredeti indiai gyógyolajakat használunk, a vendég aktuális állapotának, illetve bőrtípusának megfelelően” – mondja a központ tulaja.

Egy speciális mozdulatsor segítségével a meleg olaj mélyre hatol, ami egy alapos méregtelenítést eredményez, és ennek következtében a gyulladásos ízületi betegségek által kiváltotta fájdalmat csökkentheti. Számos hatása ismert: relaxál, s ezáltal oldja a feszültséget, erősíti az immunrendszert, javítja az ízületek rugalmasságát, sőt egyes krónikus betegségek kezelésére is kiváló. Kozmetikai hatása is jelentős: javítja a bőr állagát, méregtelenít, serkenti a nyirok és vérkeringést – dícséri a portékáját Janicsek.

“A mentalitást kell megváltoztatni, a maszzázs nem flancolás, a szervezetünk igényle ezeket az érintéseket; az időhiány nem lehet kifogás, egy betegség sokkal több időt és energiát igényel, nem beszélve a fájdalmakról, problémákról” – fogalmaz Janicsek Zsuzsanna. Úgy véli, mivel elsődlegesen az egészség megőrzése a cél, havonta-kéthavonta bőven elég egyetlen kezelés, a rendszeresség a fontos.

Az emberek többségét valószínűleg nemcsak az időhiány tartja távol a masszázsszalonoktól, hanem a kezelések ára is: az ajurvédikus masszázsokért általában fajtájától és időtartamtól függően 6-14 ezer forintot kérnek. “Aligha lesznek olcsóbbak a masszírozások, mivel nekünk is rengeteg költséggel jár: egy-egy kezelésnél szinte fürdik az olajban a vendég  – másfél-két decit is felhasználnak -, s van olyan masszázsfajta, amelyet majdnem két órán át végez szinkronban két masszőr; mindezeknek ára van” – szögezi le a szalontulajdonos.

Az európai vonal: svédmasszázs

Ha európai masszázsról beszélünk, akkor a svéd típusú, frissítő masszázsról van szó. A módszert egy svéd vívómester dolgozta ki, kezdetben sportolók felkészítésére használták. Ma nehéz meghúzni a határvonalat a gyógymasszázs és a svédmasszázs között.

„A stressz, a rossz tartás, az ülő munka miatt a csontokhoz tapadnak az izmok. A svédmasszázsnak az a lényege, hogy fellazítsa ezeket az izmokat; a fej és a váll a fő csapásvonal, de az egész testre kiterjed, a gyúró és lazító mozdulatokkal az izomcsoportokra koncentrálunk” – mondta a hvg.hu-nak Illyés Andrea gyógymasszőr. 

Ezek a mozdulatok a páciensnek nem mindig kellemesek – állítom nem simogató jellegű fogásokról van szó, mint például a relaxáló masszázs esetében -, előfordul, hogy komoly fájdalommal jár – ez rögtön ki is derült, miután kezelésbe vették feszült nyak- és vállizmaimat, bemutatva a letapadt izomcsomókra kifejtett gyúrómozdulatok erőteljes hatását, amely fejfájás, nyaki fájdalom, gerincfájdalom kezelésére kiváló.

A svédmasszázsnál nem kell feltétlenül levetkőzni, ám van masszázsolajos, masszázskrémes változata is – ezt olykor a masszőr keveri ki. Ezt kiegészítheti például a mézes, lávaköves vagy aromamasszázsos kezelés. Illyés szerint a relaxációs masszázsoknál mindig használnak valamilyen illóolajat, amelyek többféleképpen is kifejtik hatásukat: a bőrön keresztül felszívódnak, ezen kívül a páciens belélegzi ezeket, ami megnyugtatja, ellazítja.

Rate this post